Búcsú Váradtól

Janus Pannonius, mint frissen kinevezett váradi őrkanonok, Szent László király ereklyéjének őre előtt az új ranggal új élet nyílik. Az ezzel járó biztos társadalmi és anyagi helyzet öröme és magabiztossága az, amely a vers alaphangulatát meghatározza. A mű tárgyát nagybátyjánál, Vitéz János püspöknél tett látogatása határozza meg: a szellemi és földi kincsekben gazdag város.

Mi is az, ami említésre méltó e városban? A gyógyforrások, amelyek finom vizükkel gyógyítják a szemet, a könyvtár, amelyet gondos figyelemmel a püspök gyűjtött össze, a királyszobrok, amelyek a székesegyház előtti teret díszítették, s a város védőszentjének szobra, Szent Lászlóé. Ő az, aki a legenda szerint sírjából kikelve védte meg a tatárok 1345-ös betörése ellen a várost, s akit a csatából izzadtan megtérve talált meg sírjában Janus egyik kanonok elődje. A vers formájának előképét és ihletőjét Catullusban kell lássuk.

A művet Janus kimondatlanul is olasz barátainak és ismerőseinek szánhatta: a vidám hangulatú vers központi része a téli táj megjelenítése mellett a csodálatos Várad leírása, amely vetekszik akár Padova kincseivel is. Feltételezhető ugyanis, hogy Janus Pannonius ismerte a korabeli Padova útikönyvét, amelyet a híres domonkos hitszónok Savonarola orvos édesapja írt. Ebben az olasz város fő nevezetességei között a fürdő, a könyvtár, a város védőszentjének sírja szerepel. E remekmű finoman elrejtett „hátsó szándéka” tehát nem más, mint magabiztos dicsekvés és kérkedés Magyarország egyik gyönyörű városával, melyet gazdaggá többek között épp nagybátyja tett, s amely bármely itáliai várossal felvehette a versenyt.